Prompt engineering

Hogyan adjunk utasításokat az AI-nak, a ChatGPT-nek? Nagyjából ahogy embertársainknak.

„Prompt engineering = AI psychology” mondom el minden előadásban illetve konzultáción is, azaz a mesterséges intelligenciának adott ügyes utasítás kiadás képessége azt mutatja be, milyen világosan, jól, inspirálóan tudunk feladatokat adni kommunikálni. Megmagyarázom.

Az AI nyelvi modell az emberektől tanult: szöveges reakciókból, az emberek által jónak tartott párbeszédek leirataiból. Amikor azt tapasztalta, hogy például bizonyos típusú felkérésre kreatívabb, pontosabb választ adunk, azt fogja irányadónak tartani és követni, a viselkedésünket is másolja.

Fogalmazzunk világosan

Sokáig azt gondoltam, hogy a prompt engineering csak egy „bug” a rendszerben. Lebeszélni próbáltam magam arról, hogy egy géppel udvariaskodjak, de némi kísérletezés (majd később érkezett tudományos alátámasztása után) kiderült, mégis érdemes lehet szépen kérni, és mondjuk egy „léci”-t belebiggyeszteni a promptba, vagy megtanulni helyesen, világosan kommunikálni a géppel… és az egyik tanulság bizony az: akkor mondtam el jól egy feladatot, ha azt az MI megérti – és az nagyjából összevág azzal amikor mondjuk ismeretlenül megszólított jó képességű középiskolást kérnék meg valamire. Világosan fogalmaztam meg a kérést egy kolléga fele? Ha az AI érti, vélhetően igen, ha a ChatGPT félreérti, jó eséllyel rosszul adtam ki a feladatot is.

Motiváció

Milyen motivációs eszközök működhetnek, hogyan inspirálhatjuk az AI-t?

  • Jól felépített, strukturált, logikus kérdések. Hosszabb promptok legyenek jól tagoltak, az egyes részek világosan elválasztva.
  • Ha ötletekre, inspirációra vágyunk, ne írjunk túlságosan körbe a feladatot, hagyjuk kibontakozni. Következő körökben társaloghatunk egyre jobban körülhatárolva az elképzelésünket
  • Egy „léci” vagy angolul „please” részletesebb, jobb választ eredményezhet, de pl. a túl udvariaskodó mód már kontraproduktív lehet (pl. „kérlek szépen” használatától már nem várhatunk jobb eredményt)
  • Megadhatjuk, milyen választ szeretnénk, milyen stílusban, milyen hosszban
  • Az AI szívesen játszik szerepet, bújik bele egy vagy több szereplő bőrébe is
  • Ha szükséges, hosszú promptban ismételjük meg a kulcsfontosságú elemeket
  • Az „energikus szép májusi nap”, 1000 dolláros jutalom, vagy hogy „Steve Jobs-nak dolgozol” jellegű kitételek is működhetnek
  • Gyakran ismétlődő feladatokra érdemes lehet ügynököt (GPT-t) is létrehozni
  • Ha kicsit megfeneklett a beszélgetés, kezdjünk tiszta lappal

Érdemes néhány promptot átolvasni, hogy megérezzük az ízét, de nagy csodát se várjunk. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem érdemes túlgondolni sem az utasítás kiadás művészetét. Az AI kreatív, és alapvetően igyekvő. Ha csak annyit szeretnénk, hogy olvasson tovább, elég az is, hogy „tovább”.